Feltűnt, hogy milyen sokan járnak motoros ruhában. Te észrevetted már?

Veletek is előfordult már, hogy meghallotok egy zeneszámot, és egyből beugrott egy film? Hogy miért pont az a film? Minden bizonnyal azért, mert abban szól az a dal. Ez főként akkor szokott előfordulni, ha nagyon sokszor láttuk már azt a filmet. Továbbá vannak olyan filmek, illetve mesék is, amelyeknek meg van a maguk dala. Most hirtelen példaként a Jégvarázs mese, és a Karib-tenger kalózai című film jutott eszembe. Szerintem nincs olyan ember, aki, ha meghallja a Let it go című számot, akkor ne a mese jutna egyből az eszébe. Kivételt képeznek azok az emberek, akik nem látták, ezért nem tudják a kettőt összekapcsolni.

Hasonló dolgok történhetnek akkor is, amikor valaminek, úgymond a megszállottjává válunk. Én jelenleg a motoros ruházattal vagyok így. Azzal a kivétellel, hogy erről nem filmek, vagy zenék jutnak eszembe, hanem az, hogy én melyik darabot is néztem ki az interneten, illetve, hogy mennyivel jobba, vagy rosszabb az, amit látok.

Amióta kitaláltam, hogy új motoros bőrruhával lepem meg a barátnőmet szülinapjára, azóta folyton folyvást az utcán ilyen öltözetű emberek jönnek velem szembe. Nem tudom, hogy eddig is ilyen sok motoros járt-kelt a városban, vagy csak most szaporodtak meg ennyire. Az elsőt amúgy elképzelhetőbbnek tartom, inkább csak az lehet a magyarázat, hogy eddig nem érdekelt, ezért nem figyeltem, ergo nem vettem őket észre. Most azonban, hogy ilyen ruhákat nézegetek, és azon töröm az agyam, hogy melyik lenne számára a legmegfelelőbb, azóta egyre több ilyen ruhába öltözött embert látok.

Egy másik dolog, amit már biztos ti is észrevettetek, hogy amikor elkezdünk valami után utánanézni az interneten, hirtelen egy csomó hasonló link jelenik meg, ami a témával kapcsolatos. Néztem is már több oldalt, de úgy éreztem, hogy nem találtam meg a megfelelőt, ahonnan érdemes lenne rendelnem. Egészen mostanig. Kicsit furcsa történet…

Sétáltam az utcán és szembe jött velem egy csaj, egy nagyon jól kinéző motoros ruhában. Gondoltam magamban, mit veszíthetek, leszólítom, hátha tud nekem abban segíteni, hogy hol lehet ilyen jó ruhát kapni. Nagyon aranyos és segítőkész hölgy volt, öröm volt vele beszélgetni. Mondta, hogy tényleg nem mindegy, hogy honnan vásárolunk, mivel sok helyen minden fűt fát összehordanak a termékeikről, de élőben messze nem úgy néz ki, mint a képen, ráadásul nem is olyan jó a minősége. Azt ajánlotta, hogy ezt az oldalt nézzem meg, itt több ruha is van, ráadásul érdekes történeteket is olvashatok az oldalon a blog nevű menüpontban. Amikor haza mentem az volt az első dolgom, hogy ellátogassak erre az oldalra. Úgy éreztem, hogy ha már megemlítette a kedves idegen a történetes részét is ennek az oldalnak, akkor előbb azzal kezdem. Abszolút jónak találtam őket. Ezt követően megnéztem a bőr ruhákat. Örömmel láttam, hogy van kimondottan nők számára is külön öltözet. Innentől kezdve nem volt kérdés a számomra, hogy azt veszem meg. A ruha leírása alapján arra a következtetésre jutottam, hogy ez egy nagyon kényelmes, de egyben biztonságos felszerelés is. Van benne könyök, váll, csípő, és térdvédő is. Egy ilyen ruhánál nyilván, hogy a kényelem mellett a védelem is nagyon fontos. Amikor rákattintottam az online webshopjukhoz vezető linkre láttam, hogy nem is olyan olcsó mulatság egy ilyen ruha. Abban azonban biztos voltam, hogy sokan vannak, akik még nem tudják, hogy mit adjanak neki ajándékba, így szóltam a többieknek, hogy dobjuk össze erre a pénzt. Igazam volt, tényleg voltak többen is, akiknek még fogalmuk sem volt arról, hogy mivel lepjék meg a közös barátnőnket, így még szívességet is tettem nekik az ötletemmel. Miután ezt megbeszéltük megrendeltem a ruhát, és most várom, hogy megérkezzen. Végre ezzel is megvagyok.

Arra azonban kíváncsi vagyok, hogy ezentúl is fel fog tűnni, hogy mennyi motoros van a városban? Szerintem igen, de majd kiderül.